Hírek
2011. Augusztus 20. 07:25, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress
Érdekes programokkal és gyönyörű tűzijátékkal vár Baja
Idén Budapest mellett Baján és Debrecenben is lesz ünnepi, államilag finanszírozott tűzijáték.
„Nagy megtiszteltetés a város minden polgárának, hogy nálunk lesz az országos tűzijáték egyik állomása” - mondta Baja városának polgármestere. A városvezető reméli, hogy sokan jönnek el gyönyörködni a tűzijátékban mind a városból, mind a környékről.
Idén három helyszínen is lesz országos tűzijáték. Baja városa lett az egyik kiválasztott helyszín, mely – a település polgármestere szerint – részben annak köszönhető, hogy Bajának, az EU-elnökség idején, a Duna-stratégia miatt kiemelt szerepe volt. Ezenkívül a bajaiak mindig is híresek voltak arról, hogy ha baj van, összefognak és nagyon szorgalmasak – tette hozzá Zsigó Róbert. „Talán ez a bajaiak megbecsülését is jelenti”.
A budapesti tűzijáték este kilenckor kezdődik, a bajai néhány perccel később (21.07) és 23 percig tart majd. A rakéták a Radnóti kollégium udvaráról indulnak és a tervek szerint ugyanolyan látványosak lesznek, mint a fővárosban.
A tűzijáték mellett természetesen még egyéb érdekes és szórakoztató programok várják az oda látogatókat. Délelőtt 10 órakor kezdődik az V. Utcazenész Fesztivál, amit a gyerekeknek és felnőtteknek szervezett történelmi játékok követnek. Itt az érdeklődők lovagi tornától és apródképzéstől kezdve a láncos buzogány pergetésig mindent megtekinthetnek. Az est folyamán pedig meghallgathatják a Pavarotti Emlékkurzus Zárókoncertjét, ahol Gulyás Dénes és Király Miklós mellett a kurzus hallgatói is fellépnek majd.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 23. 10:00, szombat | Belföld
Tiszaújvárosi robbanás - Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt
A Mol tiszaújvárosi üzemében üzemi baleset történt, külső beavatkozásnak nem látták nyomát - hangsúlyozta a Mol elnök-vezérigazgatója péntek délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2026. Május 23. 09:03, szombat | Belföld
Tiszaújvárosi robbanás - Hegedűs Zsolt: két sérültet hazaengedtek a miskolci kórházból
A Mol tiszaújvárosi üzemét érintő robbanásban megsérültek közül két személyt hazaengedtek a miskolci kórházból, hárman még megfigyelés alatt állnak, az ő állapotuk stabil
2026. Május 22. 12:00, péntek | Belföld
Gajdos László: nem érkezik több azbeszt tartalmú kőzet Ausztriából
Péntektől leállítja az azbeszt tartalmú kőzet Magyarországra irányuló értékesítését az osztrák cég - közölte az élő környezetért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2026. Május 22. 09:00, péntek | Belföld
Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén
Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén, a csúcshőmérséklet a 30 Celsius-fokot is megközelítheti. A szél többfelé lesz élénk, olykor erős

