Hírek
2014. December 18. 08:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tilinger Sándor
Sikeresek voltak a dombóvári "öregek"
Az Idősek II. Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedőjének megyei döntőjére a Decsi Faluházban került sor az elmúlt héten.
Bács-Kiskun és Tolna megye közös versenyére 140 fő nevezett. 39 színpadi produkcióban és 15 alkotóművészeti kategóriában vetélkedtek a szépkorúak.
Kocsis József, a rendező SZIME elnöke kiemelte: Az Idősek Ki Mit Tud?-ja konkrét célja is nemes:
Bemutatni és továbbörökíteni azt a szellemi és kulturális kincset, értéket, melyet az idősebb generáció tagjai még őriznek magukban és másoknak is megmutatják, és ezért felbecsülhetetlen érték.
Városunkból Rápolti Enikő rajzaival, Köbliné Tarr Mária kisplasztikával, Gáspár István versmondással, Tilinger Sándor pedig fotóval szerepelt.
A zsűri külön értékelte a két megye szereplőit.
Vers és próza kategóriában I. díjat Gáspár István, alkotó művészet kategóriában Köbliné Tarr Mária II, díjat, Tilinger Sándor pedig I. díjat kapott.
A két első díjas továbbjutott és résztvevője lesz a jövő tavasszal rendezendő országos középdöntőnek.
Köszönet illeti az Egyesült Szociális Intézmény vezetőjét, Fehér Jánosnét, aki az utazásban segítette a vetélkedő résztvevőit.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.