Hírek
2020. Október 05. 08:27, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Vállalkozói Egyesület alakult Dombóváron
Új dimenzióba lépett a vállalkozók és a dombóvári önkormányzat közötti párbeszéd. Tizenhárom alapítótaggal Vállalkozói Egyesület alakult, amelynek hivatalos alakulóülését tartották a Hotel Dombóvár különtermében.
Elindult a változás a településen az egy évvel ezelőtti választások óta, amely érezhetően motivációt ad az új ötletek és régóta dédelgetett tervek megvalósításához.
A vendégeket Gyarmatiné Kiss Éva alelnök köszöntötte. Papp Zoltán a szervezet elnöke elmondta, hogy korábban arról álmodni sem mertek a gazdaság szereplői a településen, hogy bármilyen kezdeményezés sikeres lehet és a városvezetés partnerként áll melléjük.
A konzultáción részt vett Pintér Szilárd polgármester, Tolna megye első számú vezetői; Fehérvári Tamás elnök, Orbán Attila alelnök és Naszvadi Balázs osztályvezető, valamint elfogadta a meghívást Süli János Paks II. fejlesztéséért felelős tárca nélkül miniszter és Dömötör Csaba a Tolna Megyei Szakképzési Centrum kancellárja is.
Naszvadi Endre az újonnan alakult érdekképviseleti szervezet elnökhelyettese kiemelte, hogy a közös gondolkodás akkor indult el, amikor pár éve a korábbi városvezetés különadókkal sújtotta a vállalkozókat, majd a földadó bevezetésével az érintett mezőgazdászokat összefogásra kényszerítette. Akkor a szegmens vállalkozói kiálltak egymásért, közös érdekeikért és sikeresen megvédték álláspontjukat. Az idei évben két olyan szervezetet hoztak létre a városban, amelyek a gazdasági szereplők érdekeit képviselik, és azon felül, hogy elindult az összefogás, szakértelmükkel, tapasztalataikkal szeretnék támogatni a város fejlődését, illetve részt kívánnak venni a helyi beruházásokban.
Pintér Szilárd örömét fejezte ki az alulról jövő kezdeményes céljai vonatkozásában és arról biztosította a tizenhárom alapító tag vállalkozót, hogy nyitott az együttműködésre. A város érdeke is úgy kívánja, hogy közös párbeszéd, együttműködés valósuljon meg a vállalkozókkal.
Fehérvári Tamás hangsúlyozta, hogy Dombóváron a választópolgárok döntöttek egy évvel ezelőtt, és a változáshoz, a fejlődéshez Tolna megye vezetése mindenben támogatja a város céljait, elképzeléseit.
Süli János miniszter a térségi vállalkozások bevonásának lehetőségeiről tájékoztatta a vállalkozókat a Paks II. beruházás munkáinak vonatkozásában. Az elkövetkező tíz évben az építkezés során nagyon sok kiváló szakemberre lesz szükség, többek között szerkezetépítésben, acélgyártásban, villamos- és légtechnika szerelésben. Augusztus elején a 6-os főút mellett, Paks déli kapujában Vállalkozói Információs Pont nyílt. Az iroda célja, hogy a hazai cégeket segítse és minden információval ellássa a Paks II. beruházásának részleteivel és bekapcsolódási lehetőségeivel kapcsolatban. Tájékoztatást adnak az orosz fővállalkozó által kiírt tenderekről, a beszállítókra vonatkozó alapvető követelményekről.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 08:44, csütörtök | Helyi
Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar
A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!
2026. Február 04. 10:33, szerda | Helyi
A Csík Zenekar ad koncertet február 21-én Dombóváron
Jegyek vásárolhatók a www.ticat.hu oldalon vagy személyesen a Dombóvári Művelődési Házban
2026. Február 03. 22:00, kedd | Helyi
Állatgondozókat keresnek kiemelt bérezéssel
Kaposszekcső környékéről várják azokat az álláskeresőket, akik sertések vagy szarvasmarhák gondozását vállalják. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
2026. Január 26. 18:51, hétfő | Helyi
Pályázzon privát fotógyűjteményével a Néprajzi Múzeum kiírásán!
Felhívásában a Néprajzi Múzeum olyan magánszemélyek vagy családok jelentkezését várja, akik szívesen bemutatnák az 1990 és 2005 közötti időszakból származó fényképeiket

