Hírek
2015. Október 28. 14:31, szerda |
Helyi
Forrás: Tóth Temetkezés
Van egy gyertyagyújtásnyi ideje? Emlékezzünk a hazájukért hősi halált halt katonákra!
A Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága (HáEmGo) és 16 tagszervezete a Krajczáros Alapítvány koordinálásával 2015. november 11-én nemzetközi gyertyagyújtási akciót szerveznek.
Minden megemlékezőt arra kérnek, hogy a november 11-én 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél, katonai temetőben, parcellákon vagy a lakásuk illetve üzemeltetett létesítményük, iskolájuk ablakában, bejáratánál legalább egy szál mécses vagy gyertya meggyújtásával fejezzék ki tiszteletüket a hazájukért halt magyar és más nemzetek katonái iránt.
A HáEmGo célja, hogy a „közös Európában együtt emlékezés" jegyében a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken maradt déd- és ükapáink sorsát, tekintsék fontosnak az emlékezetünk ébrentartását.
A Hősök – köztük a számtalan közkatona - ezáltal lesznek halhatatlanok.
„Tisztelt Emlékező!
Hisszük, hogy mindannyiunk számára egyaránt fontos, hogy e program ne egy szűk, csupán az általunk közvetlenül elérhető réteg vagy régió lakosai által kerüljön megvalósításra. Ezért javasoljuk, hogy az ismeretségi körében - az „együtt, többet, jobban" gondolat szellemisége jegyében - szíveskedjen magára vállalni az általunk most megfogalmazott célok megismertetését, vagyis a jelen felhívásunk eljuttatását. Bízunk benne, hogy a ma mundért viselő katonák illetve hozzátartozóik és parancsnokaik elsőként tekintik nagy jelentőségűnek e megkeresésünkkel azonosulást és ennek okán önként vállalják a tevékeny részvételüket" – olvasható a felhívásban.
A program fő szervezője (egyben a HáEmGo gesztora) a Krajczáros Alapítvány.
Elérhetőségeik: https://www.facebook.com/krajczaros.alapitvany http://krajczaros.uw.hu illetve krajczaros@t-online.hu, tel. 06-30-9566736
Az akció minél nagyobb nyilvánosságra hozatala érdekében kérik Önt:
- egy rövid sms vagy e-mail (krajczaros16@gmail.com) vagy levél küldésével szíveskedjenek visszacsatolást adni a részvételi szándékról,
- és az Ön(-ök) által a megemlékezéshez megnyert kör nagyságáról.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.