Hírek
2016. Augusztus 03. 13:04, szerda |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Játszótér készült a nyereményből
Többek között új játszótéri eszközökre fordították nyereményüket a dombóvári Petőfi tér környékén élők.
Félmillió forintot kaptak ugyanis az önkormányzattól, miután itt sportoltak egyszerre a legtöbben az idei Kihívás Napján. A pénzből még a helyi iskolának is jutott; az új játszóteret a napokban avatták fel.
Homokozó, gumiabroncsokból épített akadálypálya, rugós játék, hinta és kis focipálya várja is mostantól az újdombóvári gyerekeket. Félmillió forintot kaptak ugyanis a környéken élők, miután itt sportoltak egyszerre a legtöbben idén májusban a Kihívás Napján. A pénzt az önkormányzat ajánlotta fel a győzteseknek. A játékokat ebből a keretből vették, az eszközöket az apukák rakták végső helyükre.
Berta János önkormányzati képviselő elmondta, mindezek mellé még felajánlás is érkezett, így hamarosan csúszda is lesz a gyerekeknek. Hozzátette: a kivitelezés legalább 150 ezer forintba került volna, ha a szülők nem ajánlották volna fel segítségüket. Így a nyereményből 100 ezer forint még a helyi általános iskolának is jutott.
A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, majd hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban. Magyarországon először 1991-ben szervezték meg a programot, Dombóvár idén is csatlakozott az akcióhoz. A Kihívás Napjának célja, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz, és akár iskolában, akár munkahelyen, vagy a városban járva az emberek legalább 15 percet megszakítás nélkül mozogjanak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 09:03, hétfő | Helyi
Áldozatot követelt egy dombóvári lakástűz
Május 18-án, szombat reggel érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Dombóváron kigyulladt egy lakás.
2024. Május 19. 15:59, vasárnap | Helyi
Középiskolások Buzánszky Jenő Emléktornája Dombóváron
A Buzánszky Jenő Sportkomplexum 2022-ben átadott műfüves pályáján ismét megrendezésre került a legendás dombóvári futballista tiszteletére a középiskolások tornája.
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.