Hírek
2018. Július 05. 08:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Változatos programok várták a táborozó gyerekeket
Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg június 18. és 29. között Dombóváron a Karitász tábort.
A szervezők a 6-14 éves helybeli diákokat rengeteg programmal várták két ötnapos turnusban a Rákóczi utcai Szent Imre Közösségi Házba.
A 84 jelentkező közül - elegendő hely hiányában - 67 gyereket tudtak fogadni, az első héten harmincegyen, a második héten pedig harminchatan vettek részt a római katolikus plébánia és az egyház Karitász közösség által szervezett napközis táborban. A pedagógusok és a segítők szabadidejüket feláldozva önkéntes munkát vállaltak a sikeres lebonyolítás érdekében. A költségeket templomi gyűjtésből, felajánlásokból és pályázati forrásból állták.
Azokon a szülőkön próbáltak meg segíteni, akiknek gondot jelent a gyermekeik elhelyezése és felügyelete a 11 hetes nyári vakáció idején.
Az étkezést is kapó diákok rengeteg programon vettek részt: különböző szervezetek tartottak nekik ismeretterjesztő előadásokat, voltak kézműves foglalkozások, közös játékok és természetesen a „lelki percekre” is jutott idő.
Kővágóné Csizmadia Anna főszervező szerint a nyolcadik Karitász tábor is sikeres volt, arra minden korábbinál nagyobb igény mutatkozott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 15:59, vasárnap | Helyi
Középiskolások Buzánszky Jenő Emléktornája Dombóváron
A Buzánszky Jenő Sportkomplexum 2022-ben átadott műfüves pályáján ismét megrendezésre került a legendás dombóvári futballista tiszteletére a középiskolások tornája.
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.